Grastyán Endre életútja
(Írta: dr. Lénárd László professzor és dr. Karádi Zoltán professzor)
Grastyán Endre 1924. február 25-én született Őriszentpéteren. Sopronban érettségizett 1942-ben, majd beiratkozott a Pápai Református Teológiára, ahol két évet elvégzett. A harmadik évi tanulmányait a második világháborús események megszakították.
Teológus korszakából eredt átfogó filozófiai tudása és zeneszeretete. 1945-ben, Sopron bombázásakor édesapját elvesztette, és az önkéntes ápolónői munkát vállaló édesanyja hamarosan ugyanott tífuszban halt meg. A háborús események hatására 1945-ben beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Karára, hogy majd orvosként gyógyító munkát folytathasson.
Első jelentős egyetemi élménye Lissák Kálmán élettan előadása volt, és elhatározta, hogy a kutatómunkának szenteli életét. Az Élettani Intézetben, Lissák Kálmán mellett már hallgatóként bekapcsolódott az oktató- és kutatómunkába. 1948-ban demonstrátor, 1950-ben már gyakornok. Általános orvosi diplomáját 1951-ben szerezte meg. Ezt követően, élete során végig hű maradt az Élettani Intézethez. Egyetemi tanári kinevezését 1977-ben nyerte el, intézetvezetői megbízatását Lissák Kálmán nyugdíjba vonulásakor, 1978. július 27-én kapta. 1958-ban nyerte el a kandidátusi, 1975-ben a tudományok doktora fokozatot. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.
1948-ban a Prágai Egyetemen, 1956-ban a Szovjetunióban volt rövidebb tanulmányúton. 1957-ben Marseille-ben és Párizsban, majd 1959-ben és 1971-1972 között az Amerikai Egyesült Államokban volt hosszabb tanulmányúton. Már fiatal kutatóként kitűnt eredeti gondolataival, merész hipotéziseivel, amelyek kiváló metodikai készséggel párosultak. Első tudományos publikációi már komoly érdeklődést keltettek. Alig három évvel Magoun és Moruzzi „arousal” teóriájának publikálása után kimutatta, hogy az agytörzsi reticularis aktivációs rendszer tónusának létrehozásában a külső ingerek mellett a vegetatív afferentáció is döntő szerepet játszik. E korai kísérleti eredményei irányították figyelmét az aktiváció és gátlás, a motivált magatartás és emóciók központi idegrendszeri szabályozásának vizsgálata felé.
Közben azonban számos tanulmányt közölt az Élettani Intézet és pécsi Idegklinika munkatársaival a koponyasérüléseket követő intracraniális nyomásfokozódás mechanizmusáról, a kísérletesen előidézett epilepsziáról, a fogóreflex mechanizmusáról és a macska “kezűségének” vizsgálatáról. Végleges kötődését a hippocampus kutatásához az 1954-ben megjelent közleménye jelzi, amiben a diffúz kéregalatti struktúrák és a hippocampus funkcionális kapcsolatát elemzi. Macskakísérletekben kimutatta, hogy a hypothalamus adott területének elektromos ingerlésével – az ingerparaméterektől függően - a feltételes táplálkozási és defenzív reflexek aktivációja vagy gátlása hozható létre. Marseille-i tanulmányútján, nyúlkísérletekben figyelt fel a hippocampusból elvezethető jellegzetes elektromos ritmusra, a theta aktivitásra.
Hazatérte után kísérleteit itthon macskán folytatva kimutatta, hogy instrumentális feltételes válasz kialakulása során először theta aktivitás, majd deszinkronizáció vezethető el a hippocampusból. A tanulás korai fázisában jelentkező orientációs válasz és a theta aktivitás korrelációjának felismerése nemzetközi elismertséget hozott Grastyán számára. A theta tevékenység és a tájékozódási reakció összefüggéseit tárgyaló, 1959-ben megjelent közleménye citációs klasszikussá vált.
Első amerikai tanulmányútja során közelebbről is megismerkedhetett a kísérletes pszichológia akkori legújabb irányzataival. Elsősorban a motivációs elméletek keltették fel érdeklődését. Későbbi kísérletei során, szabadon mozgó macskán, hypothalamus ingerléssel kiváltott magatartási válaszokat és azok hippocampalis elektromos kísérőjelenségeit tanulmányozva a motivációs folyamatok homeosztatikus jellegű szabályozására derített fényt. Ezeket az eredményeket munkatársaival együtt a Science-ben közölte. A hippocampus elektromos aktivitása alapján arra a következtetésre jutott, hogy az elkerülő (büntető) viselkedési minta a megközelítést szervező idegi struktúrák gátlásának eredményeként jelentkezik. E modell helyességét Grastyán és munkatársai számos kísérletben igazolták. Az Olds és Milner által leírt és általánosan elterjedt elektromos öningerléses paradigmát, ami patkányon a tanulás és megerősítés modellkísérletévé vált, Grastyán átalakította és macskán un. pedál bekapcsolási, illetve pedál kikapcsolási instrumentális módszert alkalmazott. A pedál kikapcsolási kísérlet adatai világossá tették Grastyán számára, hogy a tanulás lényegét, a megerősítés mechanizmusát az ingerlés kikapcsolását kísérő mozzanatok között kell keresnie. Mozgásregisztráló berendezés segítségével végzett kísérletekben igazolta, hogy a tanulást eredményező ingerlések megszakítását következetesen feltűnő magatartási utóhatások kísérik. E mozgásokat tartamuk, nagyságuk és sebességük alapján típusos visszacsapásos – rebound - jelenségnek minősítette. Kísérletei új tanulási elmélet kidolgozását eredményezték. Az uralkodó tanulási teóriák ugyanis szembenállást tükröztek és nem voltak képesek a tanulás lényegét jelentő megerősítési folyamat egységes értelmezésére.
Grastyán hallatlan tudományos előrelátó képességét jelzi, hogy ő már a 60-as évek fordulóján egy egységes komplex rendszer két funkcionális állapotát írja le, mint a jutalmazó, illetve a büntető hatás idegi szubsztrátumát. Grastyán motivációs- és tanuláselméletében a gátlás pozitív szerepet nyer (aktív gátlás), és a megerősítés a gátlás alóli izgalom-felszabadulás (rebound) pillanatával azonos. A hippocampus működésével és a memória kialakulásával kapcsolatban elsőként írta le a feed-forward szabályozás jelentőségét.
Grastyán Endre teoretikus munkássága mellett számos új kísérleti paradigmát vezetett be (a pavlovi és instrumentális módszerek újszerű és többféle ötvözése, új frusztrációs szituáció stb) és jelentős elektrofiziológiai-számítástechnikai fejlesztést hajtott végre. Az országban elsőként alkalmaztak sokcsatornás jel-analizátort, amit aztán továbbfejlesztettek. E technikai fejlesztések alapján a thalamo-corticalis működések, az acusticus-, és más szenzoros rendszerek funkcióival, az alvás-ébrenlét szabályozásával, az epilepsziás folyamatok kialakulásával és a hippocampalis gátlási folyamatokkal kapcsolatban közölt munkatársaival együtt számos új adatot. A feltételes jel és a jutalom térbeli szeparálása révén lényegében a feltételes jelre irányuló orientációs viselkedést írta le. Igazolta, hogy a feltételes jel felé irányuló orientáció a tanulási folyamat egyik kulcsjelensége. Legteljesebb teoretikus műve az “Orientáció és megerősítés” című, közel ezer oldalas doktori értekezése. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy már 1974-ben felkérték, hogy írja meg az “Emotion” című fejezetet az Encyclopedia Britannica számára. Grastyán Endre maradandót alkotott a motiváció – tanulás és emóció, kísérletei alapján történő értelmezésével. Eredményeit kézikönyvek idézik ma is, tanuláselmélete élettani és pszichológiai tananyag. Nem kisebb jelentőségű a halála után csonkán maradt utolsó kutatási témája, az állatvilágban is fellelhető játék–magatartás vizsgálata. E kutatási témával visszatért fiatalkori vágyálmához, a Homo ludens problémakör megfejtéséhez. Ezirányú első jelentős eredményeit az 1985-ben megjelent “A játék neurobiológiája” című akadémiai székfoglaló előadása tartalmazza. Hitte és vallotta, hogy az alapkutatás alapvetően játéktevékenység, ahol az egyik nagy feszítő erő az ismeretlenség.
Grastyán Endre kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezett. Lebilincselő előadásai, sziporkázó logikai levezetései a hallgatók tömegeit vonzották. Tanítványai rajongtak érte. Széles műveltsége, filozófiai, irodalmi és zenei tájékozottsága, az elméleti kérdések gyakorlati vonatkozásainak hangsúlyozása, dialektizáló vitakészsége, holisztikus szemlélete tették “reneszánsz” emberré. Tudományos eredményeit közérthető formában közölte, az emóciók szabályozásával kapcsolatos cikkeinek egy részét a társadalom egészének szánta. Nagy hangsúlyt fektetett a valódi tudományos eredmények népszerűsítésére. Számos rádióműsor szereplője és televíziós műsor előadója volt. Így vonzó, szerény, de suggesszív egyéniségét, felejthetetlen tanári és előadói személyiségét nemcsak tanítványai és kollégái őrzik emlékezetükben, hanem a szélesebb hazai közönség is.
Grastyán Endre tudományos eredményeit mintegy másfélszáz tudományos közlemény és monográfia őrzi. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság és négy tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt. Negyvenéves korában a nagyhírű Academia Leopoldina külföldi tagjainak sorába választotta, 1972-ben a Pavlov Fiziológiai Társaság tiszteleti tagja lett. 1974-1979 között az IBRO Kormányzó Tanácsának tagja. Az UNESCO Természettudományi Szakbizottságának és az INTERMOZG Motiváció Szekciójának nemzetközi koordinátora volt. A TIT Baranya Megyei Szervezetének, az MTA Neurobiológiai Bizottságának, a PAB Biológiai Szakbizottságának és a TIT Pszichológiai Szakosztályának elnöke volt. Tudományos munkásságáért számos kitüntetést kapott: Akadémiai Jutalom (1963), az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1976), a Magyar Neurológiai és Pszichiátriai Társaság Schaffer Károly Emlékérme (1975), a Magyar Pszichológiai Társaság Ranschburg Emlékérme (1978), a Magyar EEG Társaság Lissák Emlékérme (1983), a Munka Érdemrend Arany Fokozata (1982). Halála előtt néhány hónappal vehette át az egyik akkori legmagasabb kitüntetést, az Állami Díjat. Hatvannégy éves korában Pécsett halt meg 1988. július 17-én.